Emelkedés az becsvágyak aranylétráján (január 1-10. között), káró 3-as jelentése

letra1.jpg

Káró 3-as

 Ha a férfiaknak jósolunk, akkor a káró 3-as a jóslásban a tisztelet és az elismerés, a dicséret jele.

Ha nőnek rakjuk ki a káró 3-ast, akkor ez figyelmeztetés, hogy vigyázzon a jó hírére, mert könnyen megalázás áldozatává válik.

A káró 3-as egyszavas jelentése – dokumentumok.

Az éves naptárban a január 1-től január 10-ig tartó időszakot mutatja, és a Bak jegyében vendégeskedő Marsot. Lássuk, hogy kikkel van dolgunk, és hogyan befolyásolják a teret és az időt a saját uralmukkal és alá-fölé rendeltségükkel.

            A Bak mint állatövi jegy ambiciózus és sikerorientált, el van foglalva saját társadalmi pozíciójával, és ezen fáradhatatlanul dolgozik. Ennek következményében ridegnek, elvontnak tűnik mások szemében. Ritkán engedi meg magának, hogy feleslegesen pazarolja az időt, inkább soha.

            A Mars mint a férfierő képviselője gőgősséggel, magabiztossággal próbálja kifejezni magát.

 Akkor vezessük le a sémát, mi lesz, amikor a fent elemzett erők találkoznak, mi történhet a hétköznapi életben.

Korábban, amikor a káró ászt elemeztünk, megbeszéltük, hogy a káró kártyák általában két témáról árulkodnak, pénzről és üzenetről bármilyen formában, azaz kommunikációról. A káró 3-as sem kivétel. Biztos lehetsz benne, hogy nemsokára fontos dokumentumokkal lesz dolgod, akár szerződés, akár végrendelet formájában. Pontosabban hogy miről szólnak a hivatalos papírok, azt a káró 3-as körüli kártyák árulják el. Mivel a Mars hatása az erőben van, vigyázni kell, hogy ne provokáljuk ki a konfliktust, ambícióinkat tartsuk kordában, vegyük figyelembe a másik oldal törekvéseit. Így a káró 3-as az előléptetést, a bármilyen életfeladatból való sikeres vizsgát jelzi nekünk. Szakmai téren a következő szintre lépünk a Bak sajátos megfontoltságának és kitartásának köszönhetően. A kapcsolatok terén a Marsnak köszönhetően bátran átszervezhetjük szabályainkat a több tisztelet és figyelem reményében.